2012. szeptember 3., hétfő

6. nap / Day 6

Estella/Lizarra - Torres del Rio

Távolság: 29,5 km
Emelkedés: 470 m
Ereszkedés: 410 m

(Háttérország jelentés)

A mai nap egy "kisebb" emelkedővel kezdődött 10 km keresztül a Villamayor de Monjardinhoz:

1.*
Az emelkedő megtételéhez erőt meríthetnek a zarándokok a szakasz elején Irache-ben található Borkút nedűjéből :) Ennél a kútnál működik egy webcamera, így sikerült élő képet látnom Csilláról :)

2. Fuente del Vino

Utána könnyű, sík terepnek minősített rész következett, igaz az 19 km-en keresztül, amiben volt egy 12km-es szakasz kút és vendéglátóhely nélkül Los Arcos-ig.

3.*
A nap elején Csilla még gondolkozott, hogy a mai és a két következő napi 30+20+30 km-es szakaszokat elosztja négy 20 km-esre, de aztán Los Arcos-ban csak megpihent és végül 29,5 km után terv szerint megérkezett Torres del Rióba:

4. Torres del Rio

Ma kapott egy kanadai csodakrémet, amitől két órán át (a korábbi napokhoz képest) szinte nem is érezte a térdét, de a szállásra való megérkezés és kis pihenés után megint rendesen fáj. A mai nap összességében nagyon kemény volt, de Csilla boldog, hogy a teljes 29,5 km-t teljesítette, és továbbra is tudja tartani a könyv tervét. Ma sokszor gondolt arra a pillanatra, a nehéz pillanatokban gyakran az éltette az, milyen lesz majd végre beérni Santioago-ba és újra találkozni a szeretteivel.

*Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Estella/Lizarra - Torres del Rio

Distance: 29,5 km
Uphill: 470 m
Downhill: 410 m

(Background country reports)

Today started with a "smaller" uphill section lasting 10 kms up to Villamayor de Monjardin.
picture 1 above

The pilgrims can fraw some strength for this section from the treasure of the vine fountain in Irache :) There is a webcam at this fountain, so I could see some live pictures showing Csilla at the fountain:
picture 2 above

It continued with a section declared as relatively easy and flat although for another 19 kms, which included a section of 12 kms without any well or hosts until Los Arcos.
picture 3 above

She was thinking of splitting the coming three days' 30+20+30 km stages into four 20kms long stages, but in the end, she only took some rest in Loas Arcos and after 29,5 kms she arrived to Torres del Rio according to the plan.
picture 4 above

Today Csilla got a canadian miracle cream, which made her knee not hurting at all almost (compared to the last days), but arriving at the housing and having some rest grought back the pain. All in all today was quite a hard day, but Csilla is very happy, that she completed thw whole 29,5 km long stage, and she can keep the schedule of the book. She thought a lot of the moment when she is gonna arrive to Santiago and meet with her beloved ones again, and it often helped her through hard times today.

6 megjegyzés:

  1. Drága Barátnőm!

    Csuda csaj vagy! Nagyon büszke vagyok rád. Fantasztikusan kitartó vagy, állati jól haladsz. Továbbra is tarts ki, s kívánom, hogy ugyanilyen lendülettel menj tovább az utadon.
    Nagyon vigyázz magadra! Pihenj sokat.
    Millió puszival és öleléssel támogat Dianád

    VálaszTörlés
  2. Ügyes vagy, kitartás! Mi is szorítunk Neked!

    VálaszTörlés
  3. "Gerzsenyi Sándor: Tovább, tovább!
    Indulj tehát!- Az út bár ismeretlen,
    De tudod az irányt, látod a célt.
    Erre készülsz már hosszú évek óta.
    Ez az, mit jó sorsod neked ígért.
    Készülj a fáradságra és a harcra.
    Nem adja olcsón kincsét a jövő.
    Ha tenni kell, nem szabad halogatni,
    Mert soknak látszik, de fogy az idő.
    Kik szeretnek, imáikkal kísérnek.
    De jönnek mégis dermesztő napok:
    Ínség, magány, gyötrő reménytelenség.
    - Üzen az Úr: NE FÉLJ, VELED VAGYOK!
    Ne ess kétségbe, és soha ne add fel!
    Utadon elkísér a kegyelem.
    Hívd segítségül Isten hatalmát,
    Szent karja védjen, s áldjon szüntelen!"
    Ezzel a verssel kívánunk Neked erőt, kitartást, Veled vagyunk, s nem csak mi emberek, hanem a Mindenható Isten is, aki vezérel ezen az Úton!
    Puszi Bartáék!

    VálaszTörlés
  4. Drága Kicsi Lányom!
    El sem tudom mondani mit éreztem amikor megtudtam, hogy megtetted ezt a nagy távolságot! Micsoda lelki erő kellett ahhoz, hogy legyőzd a fizikai fájdalmat! Könnyek szöktek a szemembe és libabőrös lettem! Nagyon ügyes vagy . A kitartásod soha nem volt kétséges, de ilyen fájdalommal még nagyobb dolog!Eszméletlen érzés volt a reggel, amikor 5. indításra elindult a gépem az iskolába és abban a pillanatban voltál a kútnál.LÁTTALAK!!!! Ezt csak a Jó Isten tudta így irányítani!
    Köszönöm!Továbbra is küldöm az erőt, a támogatást és hajrá!!!Menj az UTADON!Sikerülni fog! Szeretünk : Édesanyád és Édesapád

    VálaszTörlés
  5. CSillám! Megpróbálok kis gyógyító angyalkákat odaküldeni Neked, h hozzák rendbe a térdedet:) Remélem elmúlik a fájdalmad és "élvezed" az utadat.
    Puszi Gabi

    VálaszTörlés
  6. Örömmel konstatáltuk, hogy a satyi védelme alatt "sétálgatsz" ott a nagy forróságban! :-) Jó volt látni a képeken, bár a borkutas fotón először azt hittük kinőtt a szakállad. :-D ...nyugi egy kis zoom segítségével eloszlattuk a kételyeket. ;-) Pusszantás oda az ördögi túrára innét az Angyalok földjéről! :-) Norbi&Brigi

    VálaszTörlés