2012. szeptember 1., szombat

4. nap / Day 4

Cizur Menor - Obanos - Puente la Reina

Távolság: 18,9 km
Emelkedés: 360 m
Ereszkedés: 420 m

A könyv, amely napra lebontott útiterve szerint Csilla halad, a 4. napi szakaszt az eddigi legrövidebbnek tervezte, viszont tartalmazott újra egy hegyet, aminek nem is az emelkedő része volt a nehéz az Alto del Perdón csúcshoz (mely egyébként a Pireneusok alja és a navarrai szőlőültetvényekkel tarkított táj közötti választóvonalat jelöli), hanem az ott kezdődő ereszkedő, melynek első km-e meglehetősen meredek és köves volt.

1*

A Perdón-hágon található az a sajátos zarándokkaravánt ábrázoló szoboregyüttes is, amire biztos mindeni emlékszik, aki látta a Vándorút című filmet. Csilla a kezdetektől fogva nagyon várta, hogy elérjen erre a helyre, és természetesen meg is örökítette a pillanatot amikor ez valóra vált.

2. A zarándokkaravánban a Perdón-hágón
Oly régóta várta, hogy itt lehessen, és oly hihetetlen és elmondhatatlan volt, hogy ez teljesült, hogy amikor elindult innen lefelé, el is sírta magát, talán most először nem a fájdalomtól hanem az átélt élménytől.

Amint az elején írtam, a könyv terve szerint amit Csilla követ a mai szakasz 16 km után Obanosban végződött volna, de mivel nagyon jól ment neki, és 1 után már elérte ezt a várost, ezért úgy döntött tovább megy a következő szállásig, Puente le Reinaba:

3.*
A térdfájás sajnos még mindig nem múlt el, és ez ma különösen nehézzé tette azt a részt az Alto del Perdo után, ahol nagyfokú falépcsőkön vezetett lefele az út. Amúgy a többi zarándok nagyon kedves, tegnap a szálláson szinte mindenki (30-40 zarándok) ezzel foglalkozott, próbált segíteni a saját praktikáikkal és jól bevált gyógyszereikkel, és ma bármikor olyan zarándokkal találkozott, akivel tegnap egy helyen szállt meg, mindenkinek az volt az első kérdése, hogy van, és mindenki dicsérte és biztatta, hogy nagyon jól halad, ahhoz képest ahogy a térde kinéz és amennyire fáj neki. Egyébként elég sok zarándokkal megismerkedett már Csilla (ugye ez nem meglepő senkinek sem :) ), többekkel hasonló iramban haladnak és rendszeresen találkoznak.

A vízhólyagok száma háromra emelkedett, de ennek és a térdfájás ellenére Csillának jó a kedve, és nagyon örül, hogy eddig tudja tartani a könyv által a terepviszonyokat, fáradtságot figyelembe véve megtervezett szakaszait, sőt ma még a tervezettnél is többet teljesített!

Most egyébként megint mosás lesz a program, ha már megint ilyen időben sikerült elérni a szállást, és most kapaszkodjatok meg: bár ez eddig a legolcsóbb szállás, de van egy medencéje, szóval ha minden jól megy, utána jön egy kis kikapcsolódás!! :)

* Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Cizur Menor - Obanos - Puente la Reina

Distance: 18,9 km
Uphill: 360 m
Downhill: 420 m

The book containing the daily itineraries which Csilla follows planned the stage of day 4 as the shortest so far, but it contained again a hill, and the real challenge of it was actually not the uphill section to the top of Alto del Perdo (which by the way signs the borderline between the bottom of the Pyrenees and the land of Navarra enriched by vineyards), but the downhill section starting right there, because its first km was pretty steep and rocky.
picture 1 above

At the Perdon pass there is a very special group of statues illustrating a pilgrims convoy, which is familiar for sure for anyone who watched the movie The Way. Csilla was really looking forward to the moment to reach this place from the very beginning, and of course she recorded the moment when it came true.:
picture 2 above

She was waiting for being here so long, and it was so unbelievable and so much an experience without any words, that when she started the go down from here she just cried, probably the first time not because of the pain but because of the experience.

As I wrote at the beginning, according to schedule of the book Csilla is following, today's stage would have ended after 16 kms in Obanos, but because it went really well and she arrived already to this town after 1pm, she decided to keep going to the next housing in Puente la Reina.
picture 3 above 

Unfortunately knee hurting is still not gone, and it made the section really trying which led down on a wooden stair with big steps after Alto del Perdo. The fellow pilgrims are very kind, yesterday at the pilgrim housing almost everyone (30-40 pilgrims) cared about her, they tried to help with their own practices and well proved medicines, and today whenever she met one of those pilgrims she spent the last night with, everyone was asking about how she felt, and they kept praising her how well she got along inspite of the pain. She got to know a lot of pilgrims already (no surprise, right? :) ) she mets some of them regularly along the Way.

The blister count increased to three, but apart from that and the knee hurting Csilla is in very good mode, and she is very happy that she can complete the itineraries planned by the book considering the lie of the land and fatigue, and actually today she could complete even more! 

The next activity is gonna be washing again, since she finished today in good time. And  listen to this: despite this housing is the cheapest one so far, it has a swimming pool, so if everything's gonna be fine, there will be a little nice leisure time!! :)

4 megjegyzés:

  1. Szia Drága Barátnőm!

    Hát csak gratulálni tudok a mai teljesítményedhez is. Tényleg nagyon jól haladsz, ehhez kétség sem férhet :)Remélem a térdednek fognak hatni a gyógyszerek és a praktikák, s mielőbb teljesen rendbe jön.
    Holnapra is hasonlóan jó haladást, mára pedig sok pihenést kívánok.
    Millió pusszantásokkal Dianád

    VálaszTörlés
  2. Drága Kicsi Lányom!
    Nagyon büszke vagyok rád!Hihetetlen jól haladsz az"UTADON". A térded miatt aggódom kicsit!Nem is te lennél ha nem fürödtél volna meg!Nehogy megfázzál!
    Továbbra is kitartást, jókedvet, élményt és sok -sok energiát!
    Nagyon szorítok neked és szeretlek : Édesanyád

    VálaszTörlés
  3. Csilla! Nem tudjuk könnyek nélkül olvasni a napi beszámolókat, egyszerűen hihetetlen, amit véghez viszel. Hisszük, és tudjuk, hogy Isten vezet ezen az Úton, Ő ad erőt, bátorságot, a fájdalmaidban enyhülést. Minden nap szeretettel gondolunk Rád, és imátkozunk, hogy mennyei Atyánk legyen Veled utadon! Sok erőt, kitartást! Puszi Bartáék

    VálaszTörlés
  4. Bevallom még az én szemembe is könny szökik mikor azt olvasom, hogy mi mindent viszel véghez ott a távolban. Bár jobban örülnék, ha holnap gépre pattannál és haza jönnél hozzám kávézni, azért tudd, hogy minden lépésnél veled vagyok, e út utolsó lépéséig ahogy utána egész életedben. Büszke vagyok rá és hálát adok az égnek, hogy egy ilyen ember barátja lehetek.

    Glória in excélsis Deo
    et in terra pax homínibus bonae voluntátis.
    ...

    VálaszTörlés