2012. szeptember 22., szombat

25. nap / Day 25

Ponferrada - Trabadelo


Távolság: 34,7 km
Emelkedés: 260 m
Ereszkedés: 220 m

Megtett út: 614,8 km
Hátralévő út: 182,0 km

(Háttérország jelentés)

Csilla sokkal jobban érezte magát mint tegnap este, így akik arra számítottak, hogy Logrono-szerű beszámoló lesz ma, azok csalódni fognak :) ugyanis folytatta az utat!

A tegnapi szálló nem volt a legjobbak közül való, így elég korán és elég gyorsan hagyta maga mögött Csilla.

1.*
 
Az első pihenőig teljesen egyedül ment, ott azonban rengeteg ismerőssel találkozott. Innen négyen mentek többnyire együtt, egy magyar párral és egy ír zarándokkal, folytatva az útat Villafranca del Bierzo fele:

2.*
Útközben sokat beszélgettek, komolyabb témákról is, de az is kiderült, hogy Csillát egy másik néven is emlegetik zarándokok: Pretty Face :) Eredetileg Villafrancáig tartott volna a mai nap, de mivel nagyon jól haladtak, ezért még 10 km-t hozzátettek Trabadeloig, ezzel a mai napi távot 34,7 km-re növelve, ami így átvette a napi leghosszabb szakasz címét.

3.*

Elfáradt Csilla a mai napon, de inkább kellemes fáradtság az amit érez, nem pedig azt, hogy teljesen kikészült. És már csak 182 km!

Az Út elején többen mondták Csillának, hogy ha majd Santiago elérhető közelségébe ér, akkor már nem csak arra fog vágyni, hogy odaérjen, hanem mellé az a szomorú érzés is társulni fog, hogy az Útnak hamarosan vége. Az első napok során erre csak legyintett, elképzelhetetlennek tartotta, hogy ezt fogja érezni. Ma először viszont ezt történt. Soha nem gondolta volna, de ma megijedt attól, hogy kb 1 hét, és ennek az Útnak vége van. Persze ez kettős érzés, mert egyrészről nagyon szeretne beérni és hazajönni, vágyik arra, hogy újra a szeretteivel, a barátaival legyen, másrészről viszont 3 és fél hete van az Úton, és már csak egy hét és visszavonhatatlanul vége van.

*Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ponferrada - Trabadelo


Distance: 34,7 km
Uphill: 260 m
Downhill: 220 m

Distance completed: 614,8 km
Distance left: 182,0 km

(Background country reports)

Csilla felt much better today, so those who expected areport similar to the one in Logrono, they will be disappointed :) because she didin't stay for a resting day!

Yesterday's housing was not the one from the better ones, so Csilla left it very early and very fast behind her.
picture 1

She went till the first resting place alone, but there she met a lot of familiar faces. From there she went with three fellows more or less together, a hungarian couple and an irish pilgrim were here mates towards Villafranca del Bierzo
picture 2

They talked a lot during their day, about some serious topics, but it also turned out, that Csilla has another nickname on the Way: Pretty Face :) Originally today would have ended in Villafranca, but since they progressed really well, they added anozther 10 km till Trabadelo, increasing today's stage length to  34,7 km, which then takes the longest daily stage title.
picture 3

Csilla was tired after the day, but it is much more like the gratifying tiredness and not the exhausting one.  And there's only 182 km left!

At the beginning of the Way, several people told Csilla, that when she got near to Santiago, she woul not only looking forward to arriving there, but she would also feel sadness that the Way was going to end soon. During the first days, Csilla felt impossible this to happen. But for the first time today she felt in this way. She would have never thought this, but today she was scared, that in one week time, this Way is gonna end. Of course it is mixed feeling, because on one hand she would loved to arrive to Santiago, and come home to be with her beloved ones and frineds, but on the other hand she's been on this Way for 3,5 weeks now, and there's only one week left until it's irrevocably ending.

5 megjegyzés:

  1. Drága Annem!

    Úgy örülök, hogy ma folytatni tudtad az utadat, és még hogy!!! Tényleg le a kalappal, mert amit csinálsz arra lassan szavakat sem találok. S beértél 200 km alá! Egyszerűen csodálatos! Csak így tovább, hajrá!!!
    Továbbra is az égiek kísérjenek az utadon!
    Milliószor ölel és puszi Dianád

    VálaszTörlés
  2. Drága Kicsi Lányunk!
    ESZMÉLETLEN amit csinálsz! Nem csak mi szeretünk téged,hanem a Jó Isten vigyázza minden lépésed. Tényleg ez is egy csoda, hogy a tegnapi után így teljesítettél ma! Magamban azt ismételgetem " te jó ég, már 614,8 km"??????Olyan kellemes borzongás fut végig rajtam! Ezt mind Te tetted meg. Ezt soha ne felejtsd el, hogy te mire vagy képes! Csodálatra méltó! Nagyon szorítunk, hogy az utolsó hegyet is meghódítsd! Nagyon szeretünk és büszkék vagyunk rád: Édesanyád és Édesapád

    VálaszTörlés
  3. Kedves háttér ország :-)) Az angol szavakat kéretik le fordítani :-))

    Drága Csilla :-)Nem lett volna csalódás ha pihensz egy napot ,nem tudsz csalódást okozni ,mi csak féltünk aggódunk érted ,és a távolból próbálunk téged és a döntéseid erősíteni :-)
    Nagyon ügyes vagy és végtelenül erős ,minden elismerésem a tiéd !! Vigyázz magadra!!Soha ne add fel az álmaid :-)) Puszi Maca

    VálaszTörlés
  4. elhiszem, hogy rémisztő az út végének a gondolata, de azt hiszem ,ha eljön, akkor csak a megelégedettség marad.
    A lényegre koncentrálj, minden egyes napra.
    Kitartást!

    VálaszTörlés
  5. Szia Csilla! Lehet, hogy ennek az Útnak vége lesz hamarosan, de van egy másik, amely soha nem ér véget... s Te azon vagy már...
    Sok erőt, kitartást a következő napokhoz, nagyon büszkék vagyunk Rád, s várunk haza, hogy átölelhessünk!!!
    Puszi Bartáék

    VálaszTörlés