Mivel ma valami csodával határos módon sikerült negyed 4-re beérni a zarándokszállásra, így gondoltam a napi rutin (zuhany, kézzel mosás, lábápolás) után beiktatok egy kis netezést, hogy végre én is jelentkezzem.
Bár be kell vallanom, szerintem fantasztikus Hátterországom van, aki remekül adja Nektek a híreket... :))
Szóval most én kicsit általánosságban írnék, nem pedig a mai napról, és leginkább a zarándoklétről. Ugyanis azt gondolom ez az, ami a legelképzelhetetlenebb azoknak, akik nincsenek itt velem, és "csak" olvasni tudnak.
Én évek óta álmodozom erről az útról, rengeteget olvastam róla, könyveket, blogokat, internetes ismertetőket, beszéltem emberekkel, akik megjárták és mégsem... mégsem volt halvány fogalmam sem róla, hogy mi ez és mi lesz ez... Persze tudtam, illetve azt gondoltam, hogy tisztában vagyok vele, mire vállalkoztam. Előszeretettel mondogattam Mindenkinek, hogy persze-persze nehéz lesz, de nem is kell könnyűnek lennie, stb... DE közben soha nem gondoltam, hogy néha ilyen piszok nehéz lesz.
Szóval, akkor kicsit a Zarándokságról, és innentől én ezalatt és zarándok alatt a mai napi zarándokot, és nem a korábbi évszázadokból ismert egy saru és egy tarisznya zarándokot értem. Sőt nem is általánosságban a zarándokokat, hanem a mai nap értendő Camino zarándokokat, aki én is vagyok.
Rengeteg hozzám hasonló, mégis más ember járja az Utat... eszméletlen sokan vagyunk, pedig még el sem kezdődött az utolsó 100 km-es tömegzarándoklás... mégis ha a világot nézem, oly kevesen vagyunk. Azt hiszem egy Camino zarándokot és annak tetteit és egyáltalán, hogy miért zarándokol csak egy másik hasonló "félbolond" érthet meg. Nekem szerencsém van, mert fantasztikus támaszok vannak mögöttem: a Családom és a Barátaim. Akik tényleg támogatnak, elfogadják hogy itt vagyok, hogy kísérnek lélekben, hogy energiát és szeretetet küldenek nekem, de érteni igazán, azt hiszem nem érthetik, csak az aki itt van és átéli.
Átélni?! Mit is?
Átélni, megélni sőt néha túlélni a mindennapokat... amikor mész 20-25-30km-t. Van akinek ez ennyi, egy sportteljesítmény.... de még számomra is van olyan nap, hogy csak a hátralévő kilométereket számolom és megélni elfelejtem a napot. Igen vannak nehéz, nagyon nehéz napok, amikor fáj, minden... kívül és belül...
És vannak napok, amikor csak úgy szárnyal az ember, gondolatban, lélekben és ezáltal testben is... fantasztikus. És vannak vegyes napok... De ha figyelsz, ha nyitott vagy minden nap kaphatsz valami olyat, ami felejthetetlen.
Kívülről néha úgy tűnhet, hogy van egy rakat ember, aki hajnalban kel, majd megy napi 20-30-40 kilométert (bizony, az én teljesítményem messze elmarad a nagyokétól), fáradtan beesik az első zarándokszállásra legyen az bármilyen is (néha jobb, hogy nem látjátok.....) és alszik.
Igazából persze ez van, de közben ott az a rengeteg idő, amit csak magadra fordítasz, vagy a Többiekre. Olyan érzések, gondolatok, események, behatások érnek, amit nevezhetünk kis csodáknak is. A hétköznapi problémáid oly kicsinek tűnnek, s mindent olyan más szemmel tudsz nézni, amihez 100 Csernus is kevés lenne odahaza.... és ez jó.
Ahogy váltakoznak a napok, váltakozik a táj, változnak az emberek körülötted és mégis minden olyan állandó a napi rutin miatt. De változol Te is... a napi rutin egyszerű megszokás lesz, és csak egy keret a napjaidhoz, ahol minden nap fejlődhetsz, tapasztalhatsz, több lehetsz.... sokkal több.
Olyan sokan vagyunk az Úton és mégis olyan kevesen. Olyan kicsi a Camino zarándokok közössége a világon és úgy érzem hatalmas kiváltság, hogy közöttük lehetek....
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Since today I managed to reach my goal at 3:15 by some miracle, I thought that after the daily routine (shower, washing with hand, foot care), I spent some time on the net so that I also got in touch with you after so long.
Although I have to admit, I think I have a fantastic Background country who is doing a good job in delivering the news to you... :))
So now I would write a bit in general, not about specifically today, and mostly about the aspects of being a pilgrim. Because I think that's the most unimaginable for those who are not here with me, and "only" able to read about me.
I have been dreaming of being on the Way for years, I read a lot about it, in books, blogs, reviews on the net, I talked to people who went through it and yet ... yet I had no idea what it was and how it was going to be... Of course I knew, or rather I thought that I was aware of what I was going to undertake. I kept telling everyone that "yeah, of course it's gonna be difficult, but it should not be easy at all", etc ... BUT I never thought that it was actually going to be so damn difficult sometimes.
So then, a little about pilgrimage, and from now on under this and under pilgrim I mean today's pilgrims and not pilgrims with one strip shoe and one scrip known from the previous centuries. And not even the pilgrims in general, but today's pilgrims of the Camino, who I am too.
There are a lot people similar to me, who are yet so different on the Way... there are so many of us, despite I have not even reached the last 100 km which is a mass pilgrimage... Yet if I consider the world, there are so few of us. I think a Camino pilgrim and his/her actions and his/her reason for undertaking this challenge at all can be understand only by another "whacky". I'm lucky because I have great support behind me: my family and my friends, who truly support me, who accept that I am here, who are with me in spirit, who send energy and love to me, but I think even they cannot really understand it, it's only possible for those who are here and live through it.
Live through?! What exactly?
Live through, go through and sometimes even survive the everydays... when you go 20-25-30km. For some, it's all about that, it's just a sport achievement.... but even for me there are days when I only count the remaining kilometers and I forget to live the day. Yes there are hard, very hard days when it hurts, everything... inside and outside...
And there are days when you're just flying... in thought, in spirit and with that in your body as well ... it's fantastic. And there are mixed days... But if you pay attention, if you are open minded you can get something every day that is unforgettable.
From the outside it may seem sometimes, that there's a bunch of people who rise early in the morning, then go 20-30-40 km a day (yes, my performance is far below those of the big ones), wearily tumble into the first pilgrim accommodation no matter how it looks like (sometimes it is better that you don't see it .....) and sleep.
Of course, this is what happens from some point of view, but in the meantime there is so much time, you can spend concentrating only on yourself or the others. I'm touched by such feelings, thoughts, events, influences, which we can even call small miracles. Your everyday problems seem so small, and you can have so different view on things, which you wouldn't be able to achieve at home even with the help of 100 Csernus' (famous psychiatrist in Hungary).... and that's good.
As the days are changing, the landscape is changing, the people around you are changing, and yet everything is so unvarying because of the daily routine. But you change as well ... the daily routine falls into a sheer habit, and it serves only as a frame for your days, where with every single day you can improve, you can experience, you can be more .... much more.
So many people are in the Way, and yet so few. Pilgrims on the Camino is such a small community in the world and I feel to be greatly privileged that I can belong to this community....
