2012. augusztus 30., csütörtök

2. nap / Day 2

Roncesvalles - Larrasoana


Távolság: 27,3 km
Emelkedés: 410 m
Ereszkedés: 870 m

Sajnos a pihenés és a tigristapasz nem volt elég, így Csilla úgy kezdte a mai napot, ahogy a tegnapit befejezte: fájdalmakkal. A mai napon is volt azért emelkedő, de mellette jelentős ereszkedő is. Ráadásul dél körül el kezdett esni az eső is...

1.*

Mindezeket figyelembe véve én szívem szerint azt javasoltam volna Csillának, hogy az első lehetséges szállásnál álljon meg. Ez sem lett volna közel, mert ez Zubiri lett volna 22 km-nél. De Ő szeretett volna eljutni Larrasoana-ig, ami újabb 5 km-rel távolabb van.

2.*
 
Igen, jól sejtitek, Zubiri végül csak rövid pihenő helyszíne lett, és Csilla 6 körül megérkezett Larrasoana-ba, ezzel a tegnapinál is hosszabb szakaszt teljesítve! Nagyon büszke vagyok Rá!

A fájdalom többé kevésbé mindenhol megszűnt, egyedül a bal térde fáj, de az nagyon, annyira hogy ma sajnos fájdalomcsillapítóra is szükség volt :( Remélem holnapra sokkal jobb lesz! Viszont vízhólyag továbbra sincs! Megérte a kényszerű bakancscsere. Reméljük így is marad és tényleg Csilla lesz az első zarándok, aki vízhólyag nélkül teszi meg az Utat! 

* Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Roncesvalles - Larrasoana


Distance: 27,3 km
Uphill: 410 m
Downhill: 870 m

Unfortunately yesterday's rest and the tiger plaster didn't help as much as it was needed, thus Csilla started today as she finished yesterday: with pains. There were still some uphill sections left for today as well, with very signifact downhills as well. To make it worse, it started to rain at around noon...
picture 1 above

Considering all of these facts I would have loved to suggest Csilla to stop at the very first pilgrim housing. Since it is Zubiri at 22 kms into the day's stage, it wouldn't have been near at all. But she would have liked to go all the way to Larrasoana which is another 5 kms away from there.
picture 2 above

Yes, you got it right, at the end Zubiri became the scene of a short rest only, and Csilla has arrived to Larrasoana around 6pm, meaning she achieved an even longer stage then yesterday! I am very proud of her!

The pain has ceased more or less everywhere, now only her left knee hurts, but that hurst really badly, so badly, that painkiller was in action today :( I hope it will be much better tomorrow! However there are still no sign of vesicles! It was worth to make the forced shoe change. Let's hope it stays the same, and Csilla will be the first pilgrim indeed who do the whole way without any vesicles!

4 megjegyzés:

  1. Drága Kicsi lányom!
    Én nagyon de nagyon büszke vagyok rád!Reméltem, hogy megállsz a 22 km-nél, hogy többet pihenj, de ismerve téged szinte biztos voltam, hogy tovább mész!Vigyázz magadra!Én mindig ott vagyok gondolatban-lélekben veled!Nagyon szeretlek!
    Édesanyád

    VálaszTörlés
  2. Csilla!Nagyon büszkék vagyunk Rád! A 121. zsoltárral (ami egy zarándokének) kívánunk erőt a továbbiakhoz:
    Tekintetemet a hegyekre emelem: honnan jön segítségem?
    Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.
    Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.
    Bizony nem szunnyad, nem alszik Izrael őrizője!
    Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől.
    Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.
    Bartáék
    Az úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.
    Megőriz az Úr jártodban, keltedben, most és mindenkor.

    VálaszTörlés
  3. Drága Annem!

    Annyira fantasztikus vagy! Hihetetlen erővel veszed az akadályokat, csak így tovább. Remélem azért sikerül majd pihenned ma egy nagyot, hogy holnap újjult erővel mehess tovább.
    Millió puszival és öleléssel támogat: a te Dianád

    VálaszTörlés
  4. Komolyan csak ámulok és bámulok!!!
    Rettenetesen büszke vagyok rád!!! Valahogy nem lepődtem meg azon, hogy Te igenis tovább mentél!!
    Kívánom, hogy ki tudd pihenni magad ma és teljes erőbedobással folytathasd az utad!! Vízhólyag nélkül ;);)
    Vigyázz nagyon magadra és csak így tovább!!! Puszillak! "Hugid"

    VálaszTörlés