2012. március 17., szombat

Nem a cél a fontos, hanem az út, ami oda vezet

English version see below!


163 nap van hátra az indulásig. Soknak tűnhet, de valljuk be, amikor életünk legnagyobb álma fele robogunk, ez az idő igencsak csekélynek tűnik.
163 nap? legalább ennyi dolgot tudnék felsorolni az úttal kapcsolatban.. de most nem ezt teszem.
Sok emberrel beszélgettem mostanában az útról. Nagyon sok ismerősöm tudta, hogy el akarok menni, de azt hiszem igazán csak most kezdik elhinni, hogy elmegyek... csak úgy sziporkáznak a kérdések. Most valahogy ezekre próbálom megadni a választ...
Hogy miért megyek el?
Azt hihetné az ember, ha valaki egy 800 km-es zarándok útra indul, akkor arra alapos oka kell hogy legyen, s éppen ezért erre az egyszerű kérdésre csak úgy rögtön itt kellene legyen a válaszom.. de nincs...
Azt hiszem aki egy ilyen útra indul, az mindenki keres valamit... vagy keresi a választ valamire, vagy a magyarázatot, vagy valami nincs rendben az életében, s ettől az úttól várja a megoldást, de valami belülről űzi, hajtja...
Hát így vagyok ezzel én is. Mindenki kérdezi, hogy de hát nem vagy boldog? Dehogynem!
Bátran mondhatom, hogy amennyire egy ember boldog lehet a saját önmaga által elképzelt életében, én boldog vagyok.
Ez az út azonban nem a pillanatnyi életemről, a mostani állapotomról szól... nem dehogy.. akkor bolond lennék nekivágni egy fizikailag és lelkileg ennyire megterhelő gyalogútnak, egymagam... ugyan... ennyire még én sem vagyok őrült :)
Akkor mi nem volt oké az életemben 19 évesen, amikor eldöntöttem, hogy elmegyek? Ennek sincs ehhez semmi köze.. ez egy érzés, ami akkor fellobbant bennem, s azóta nem hagy nyugodni. Egyszerűen tudom, hogy nekem ide el kell mennem.
Tudom ésszel, érzem a szívemben... nekem keresni valóm van ott. Hogy mikre kapok választ? Hogy mi fog megváltozni? Nem tudom.. de azt hiszem ezt nem is kell még tudnom.

Ugyancsak sok helyről jött a kérdés, hogy mit érzel? Írj az érzéseidről... hogy tudjuk mi zajlik benned. Na bummm ez aztán a legnehezebb, amit tőlem kérni lehet. Azt hiszem elég nyitott, barátságos ember vagyok, hogy de hogy így kiadjam magam a világhálón, hogy mi zajlik bennem?! Ám legyen... talán ez is hasznomra válik, ha az úttal kapcsolatban jobban megnyílok...

Jelen pillanatban nem sok minden köti le a figyelmem... szinte minden nap az útra gondolok. Talán már ott vagyok.. lélekben mindenképp. Néha azon veszem magam, hogy az úton járok és szándékosan türelmet kell magamra erőltetnem, hisz még 163 nap... ami ilyenkor rettentő soknak tűnik... rettentő soknak!
A másik dolog, hogy félek-e? Hát persze hogy félek, hogyne félnék... Félek attól, hogy esetleg fizikailag nem bírom majd a napi 25-30-35 km-es gyaloglást, félek a magánytól és félek az emberektől... De legjobban az úttól félek... az úttól, ami miatt elmegyek.
Mi van, ha megtalálom a kérdéseimre a választ és mi van ha ez az út oly mértékben megváltoztat, hogy többé nem találom a helyem a saját életemben?!
És mi van, ha ez az út nem adja meg a kérdéseimre a választ...? akkor már semmi nem adja meg...

163 nap igen soknak tűnhet, de 163 nap életem legnagyobb álmáig igencsak kevés... Kevés hisz még fel kell fognom, hogy elmegyek.. hogy egyáltalán elmehetek. Az élet megadta nekem ezt a lehetőséget és ott lehetek, előttem a 800 km, lábamon a bakancs és hátamon a világom súlya...

Egyben azért biztos vagyok, ha erre képes vagyok, bármire képes vagyok!

----------------------------------------------------------------------------------------------

It’s not the aim being important, but the path which leads to it

163 days left until the start. It might seem to be a lot, but be honest, when one's biggest dream is fast approaching, it is actually very little.

163 days? I could list at least that many things related to the journey... but I won't do it now.

I talked to a lot of people about the path. A lot of my friends knew that I wanted to go for the path, but I think they have just realized recently that actually I'm going to go... questions are just sparkling. And I'm trying to answer them now...

Why do I go?

One might believe, if someone goes to an 800km long pilgrimage, there must be a good reason for that, so I should have got an exact answer to this simple question right now...but I haven't...

I believe everybody who takes on this kind of challenge is looking for something... looking for the answer to something or some explanation, or something is not right in his/her life and is expecting the solution to be realized during the journey; it's definitely something from the inside pursuing, driving him/her.

And that's not different for me either. Everybody's asking me: if you go, aren't you happy then? I am!

I can say without a doubt that I am as happy as someone can be in her dream life.

But this journey is not about my current life, my current state or feelings... not at all... otherwise I'd be crazy to expose myself to such a physically and mentally trying footpath, alone... come on!... I'm not that crazy either :)

So, what wasn't right in my life at the age of 19, when I decided to go sometime? It's not about that either... it is a feeling flaring up in me at that time and never easing off. I just simply know, that I have to go to this path.

I know it in my mind, I feel it in my heart... there is something for me to look for. What questions will be answered for me? What will be changed? I don't know... but I think I don't even have to know it yet.

I have also the following question/request from many places: "What do you feel? Write about your feelings... so that we know what's going on inside of you." For me that's the hardest thing to do. I think I'm really open-minded and friendly, but to reveal myself so much on the internet, to reveal what's happening inside of me?! So be it... Maybe I benefit from it, if I open up even more due to the journey...

Recently there are not a lot of things I'm interested in... I can just think of the journey ahead of me. It's like I'm already there... at least in spirit. Sometimes I just realize that I'm already on my journey and I intentionally have to force some patience upon myself, because there are still 163 days... which seems to be a lot in these times... awful lot!

The other question is if I'm afraid of it? Of course I am, how couldn't I be? I'm afraid of physically not being able to walk 25-30-35 kms a day, I'm afraid of loneliness and I'm afraid of strangers... But the most I'm afraid of is the path itself... the path which makes me go.

What if I find the answers to my questions and what if this journey changes me so much that I will no longer find my place in my own life?

What if this journey doesn't give the answers to my questions...? then nothing will ever do...

163 days might seem to be a lot, but 163 days until the biggest dream of my life is actually very little... Very little, because I still have to realize that I'm going to go... that I can go at all. Life's given me this opportunity and I can be there, 800kms in front of me, with the boots on my feet and with the weight of my world on my back...

One thing is certain for me though, if I can do this, I can do anything!

7 megjegyzés:

  1. Kedves Csilla,

    Nagyon jó felkészülést é jó Útat kívánok. Éld át magadat az Úton.

    Ha információra, segítségre van szükséged keresd a Budapesti El Camino de Santiago Klubbot.

    Buen Camino

    www.elcamino.eoldal.hu

    VálaszTörlés
  2. Drága Barátnőm!

    Én tudom, hogy mindenre képes vagy. S egy olyan csodálatos út előtt állsz, amely segíteni fog neked. Azt, hogy miben és mennyire természetesen nem tudom, de hiszek benne, és azt hiszem ez elég is.
    S én azt kívánom, valósítsd meg az álmaidat.
    Barátnőd: Edit

    VálaszTörlés
  3. Kedves Petrusz!

    Köszönöm szépen. Szerintem az indulásig mindenképp jelentkezem :)

    Üdv: Csilla



    Drága Dianám!

    Egy percig sem kételkedtem benne, hogy Te támogatsz és támogatni fogsz! Biztosan jól jön majd az úton is ez a szeretet!

    Ölellek: Anned

    VálaszTörlés
  4. Hát, te tudod a legjobban, hogy a napi 30km gyaloglás nem az én világom.
    Azt is tudom, hogy én nem tudnám megcsinálni, abban azonban biztos vagyok, hogy te képes leszel rá.
    Hogy a kérdéseidre megkapod-e a válaszokat, vagy nem, hogy megváltoztat-e az út vagy nem, azt nem tudhatod előre.
    Az azonban biztos, hogy egy életre szóló élmény lesz!
    JA! ... nem azért vagy képes bármire, mert erre képes vagy. Ez épp fordítva működik!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm N.! Remélem egyszer én is elhiszem, amit Te már tudsz, hogy bármire képes vagyok ;)

    VálaszTörlés
  6. Szia :)

    Nagyon jó volt olvasni ezt a bejegyzésed és már most izgulok érted nagyon:)
    De egy biztos, hogy képes leszel ezt végigcsinálni:)
    Remélem, hogy mindent megkapsz amit remélsz, vársz ettől az úttól. De akárhogy is alakul ez az egész, egy biztos, hogy csodás élményben lesz részed !

    Sok sikert! Én figyellek majd végig ;)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Hugi!! Azt is, hogy itt vagy és a támogatásod meg pláne!! Ölelés :)

    VálaszTörlés